Program


Aktuális előadások


Jegyvásárlás
akár -20%
Szép

BEETHOVEN: Krisztus az Olajfák hegyén, op. 85
BEETHOVEN: 3. (c-moll) zongoraverseny, op. 37
BEETHOVEN: 3. (Esz-dúr, „Eroica”) szimfónia, op. 55 – Gyászinduló

Várjon Dénes zongora, Robert Bartneck tenor, Sebestyén Miklós basszus

Nemzeti Énekkar (karvezető: Somos Csaba)

Vezényel: Keller András

2026. Nagypéntekje egyúttal Ludwig van Beethoven halálának 200. évfordulója, és ez az egybeesés olyan program összeállítására sarkallta a bicentenáriumi koncertek sorát a közönség elé bocsátó Keller Andrást és zenekarát, amely e nap mindkét vonatkozásával magasztosan összeillik. Nem kétséges, hogy az „Eroica” második tétele, vagyis a szimfóniabéli hős Gyászindulója ezúttal magáért a komponistáért szól – és ez az azonosítás jó eséllyel az alkotótól sem volt teljesen idegen. E c-moll tétel nyomában a Beethoven számára olyannyira fontos, életművében kitüntetett szerephez jutó hangnem az első rész másik számát is uralja majd: a hármas sorszámot viselő c-moll zongoraverseny szólistája a nagyszerű Várjon Dénes lesz. Az 1803-ban Beethoven zongorajátékával bemutatott versenymű társaságában hangzott fel legelső ízben a húsvéti ünnepkörhöz szorosan illeszkedő szakrális kompozíció, a Krisztus az Olajfák hegyén is. Beethoven egyetlen oratóriuma az utolsó vacsora után, a Gecsemáné-kertben vívódó, a reá váró kínhalált és általa a megváltói küldetést elfogadó Krisztus emberi vonásokban gazdag portréját idézi elénk. 

Ajánló


akár -20%
Brahms / Walton / R. Strauss - Concerto Budapest 26/27 F2 Jegyvásárlás

BRAHMS: Akadémiai ünnepi nyitány, op. 80 WALTON: Hegedűverseny R. STRAUSS: Imigyen szóla Zarathustra, op. 30

akár -20%
Beethoven / Liszt / Kodály - Concerto Budapest 26/27 F1 Jegyvásárlás

1956–2026 Ünnepi hangverseny a forradalom 70. évfordulójára BEETHOVEN: Egmont-nyitány, op. 84 DUBROVAY LÁSZLÓ: 1956 LISZT: Magyar fantázia KODÁLY: Psalmus Hungaricus,…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!