Program


Hallgassunk Schubertet! 1. A-dúr zongoraötös ”Pisztráng" / Arpeggione Sonata ( Concerto Budapest )
akár -25%

Hallgassunk Schubertet! 1. A-dúr zongoraötös ”Pisztráng" / Arpeggione Sonata ( Concerto Budapest )

Sylvester Paumgartner, így hívták azt a jómódú steyri zenebarátot és műkedvelő csellistát, aki rajongva A pisztráng című Schubert-dalért, 1819-ben felkérte az épp ott, Felső-Ausztriában járó komponistát, hogy e Lied dallamát dolgozza fel egy kamaraműben.  több

Aktuális előadások


Jegyvásárlás
akár -25%

Ha minden igaz, így született meg az A-dúr zongoraötös, negyedik tételében az oly ismert melódiával, s épp e többszörösen és szó szerint is nevezetes, s hozzá persze oly népszerű kompozíció előadásával indul majd a Concerto Budapest Schubert-napjának programja. A nagy ukrán brácsás, Maxim Rysanov részvételével ékes és mellette többek közt a Virtuózok több felfedezettjét is pódiumra léptető nyitókoncert másik száma azután újra csak egy melléknévvel felruházott kamaradarab, az a-moll „Arpeggione” szonáta lesz. Ez az 1824-es szerzemény arról a ma már jószerint csak történeti kuriózumként emlegetett, a divatból teljességgel kihullott hangszerről kapta a nevét, amely a gitárral rokon, a csellóra hasonlít és vonóval szólaltatják meg. A zongorakíséretes szonáta Rysanov előadásában most brácsán hangzik majd el.

Schubert: A-dúr („Pisztráng”) zongoraötös, D.667
Schubert: a-moll („Arpeggione”) szonáta, D.821

Közreműködik: Abouzahra Amira hegedű, Maxim Rysanov brácsa, Bánkövi Bence cselló, Puporka Jenő nagybőgő, Rozsonits Ildikó, Ryan Martin Bradshaw zongora

Ajánló


akár -25%
Magyar Kincsek Ünnepe - A holnap csillagai -Liszt/Bartók/Hubay/Dubrovay Jegyvásárlás

Bő másfél évszázadon ível át a jövő csillagait, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor ifjú felfedezettjeit középpontba állító koncert programja, amelynek…

akár -25%
Magyar Kincsek Ünnepe - A Muzsikás Együttes koncertje Jegyvásárlás

Ha a magyar zenei kincseket ünnepeljük, aligha lehet autentikusabbat találni a népzenénél, a bartóki tiszta forrásnál, és a műfaj hazánkban…

akár -25%
Magyar Kincsek Ünnepe-Liszt:h-moll szonáta/Bartók:A kékszakállú herceg vára (Várjon Dénes) Jegyvásárlás

A magyar zene két emblematikus óriása, Liszt Ferenc és Bartók Béla meghatározó darabjai alkotják a Magyar Kincsek Ünnepén a zárókoncert…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!